Örömmel üdvözöljük honlapunkon!
Bizonyára azért keresett fel bennünket, mert van egy cége,
de nem tud vele mit kezdeni.
Igen! Sok olyan cég jött létre, amelynek tulajdonosai
mindent megpróbáltak, hogy sikerre vigyék
vállalkozásukat, de nem jártak eredménnyel.
Ebben az esetben nem kell "az asztal fiókba tenni" a
vállalkozást, hanem meg kell nézni, hogy
milyen módon lehet megszüntetni és megszabadulni
a felesleges kiadásoktól.
Egy veszteséges cég fenntartása nagyon sok pénzbe kerül,
hiszen, ha nem akar tartozást felhalmozni, akkor
fizetni kell folyamatosan a kötelezettségeket és
a könyvelő irodát.
Ha nem termel a cég eredményt, akkor más forrásokból kell a
költségeket megteremteni.
Nem megoldás, ha "homokba dugjuk a fejünket",
nem fizetünk semmit és úgy teszünk, mintha nem
is rendelkeznénk egy veszteséget termelő céggel.
Ebben az esetben is folyamatosan szaporodik a költségünk
és még az adóhatóság "haragját" is kivívjuk
magunk ellen.
Ez egy ördögi kör, amelyből azonban van kilábalási lehetőség!
Feltételezzük, hogy van könyvelője és minden évben eleget tett
adóbevallási kötelezettségének. Ebben az esetben
nincs nagy probléma és több alternatíva közül
választhat.
Az egyik lehetőség, amennyiben nem terheli tartozás cégét, ha
végelszámolással szünteti meg. Ez azonban
költséges és időigényes megoldás. Ebben az
esetben fizetni kell a könyvelőt, hogy
elkészítse a végelszámoláshoz szükséges
mérlegeket. Fizetni kell a
könyvvizsgálót, aki ellenjegyzésével látja
el a végelszámolási mérleget. Továbbá fizetni
kell az ügyvédet, aki az egész ügylet
lebonyolítását, a jegyzőkönyvek elkészítését és
a Cégbíróság előtti eljárás képviseletét látja
el. Akkor még nem is beszéltünk a
hirdetmények Cégközlönyben történő kötelező
közzétételének költségéről. Ez a megoldás
több százezer forintos költséggel jár!
A másik lehetőség a felszámolási eljárás útján történő
megszűnés, abban az esetben, ha harmadik
személyek felé fennálló 60 napon túli
tartozása van és nincs remény a
visszafizetésre. Ebben az esetben az eljárást az
ügyvezető is kezdeményezheti, vagy a hitelező és
hosszadalmas eljárás eredményeként a
Bíróság szünteti meg a céget.
Csődeljárást is kezdeményezhet, sőt bizonyos esetekben köteles bejelenteni a
cég ügyvezetője, ha annyi kiegyenlítetlen
tartozása van, hogy már nem lát más lehetőséget
a helyzet megoldására.
De van még egy lehetőség! Ezt mi
nyújtjuk Önnek!
Amennyiben van fennálló tartozása a cégnek, abban az
esetben magánszemélyként a hitel lehetőségek
felhasználásával, közvetített szolgáltatásunk
útján, pénzügyekben jártas szakember
segítségével kifizeti köztartozását és
cége eladhatóvá válik
Őszintén hisszük, hogy sokkal megnyugtatóbb megoldás, ha
inkább a hitel törlesztő részleteit fizeti,
mintha az "asztal fiókban heverő", folyamatosan
a veszteséget és költséget termelő
vállalkozását őrizgeti.
Minden év további százezres nagyságrendű tartozást termel!
A végén megjelennek a végrehajtók és még
nehezebb anyagi helyzetbe kerül, mint amelyben
esetleg most van.
Köztartozástól
és harmadik fél felé fennálló tartozástól mentes,
veszteséges cégét pedig ingyenes
apróhirdetés keretében, eladó cégek
rovatunkban meghirdetheti.
A társasági szerződés módosításával, minden járulékos költség
nélkül, szinte egyik pillanatról a
másikra megszabadulhat a vállalkozásától.
Vannak esetek, amikor egy több éve alapított, veszteséges cég
értéket képvisel a vásárló számára és ezért
hajlandó fizetni. A cégeladásból származó
bevételét pedig az esetlegesen felvett
hitel kiegyenlítésére fordíthatja.
Ezzel elmondhatjuk, hogy a sikeres cégeladás eredményeként
úgy tudta a folyamatosan költséget termelő
vállalkozását megszüntetni, hogy pénzébe
nem került, vagy ha igen, akkor
nagyon kevés anyagi áldozatot kellett Önnek
hozni.
Ennek reményében kérjük, tiszteljen meg bennünket bizalmával és
adja fel apróhirdetését az
ELADÓ CÉGEK oldalunkon.
Amennyiben azért kereste fel honlapunkat, mert céget szeretne
vásárolni, akkor hirdetését feladhatja a
CÉGET VESZEK
rovatunkban!
Ha a
HITEL LEHETŐSÉGEK
vagy a pályázatok iránt érdeklődik, akkor
a megfelelő menüre kattintva honlapunkon
megismerheti a legfrissebb hitel és pályázati
lehetőségeket. A gyakorlati megoldás érdekében
pedig közvetített szolgáltatásaink útján
partnereink készséggel állnak rendelkezésére.
Sőt,
INGYENES TANÁCSADÁS
útján is megpróbálunk segíteni Önnek!
A cégkereső oldalunkon sok hasznos információhoz jut
azzal, hogy a keresett cég cégkivonatába és
adataiba betekintést nyer.
A céghírek pedig érdekes cikkeket tartalmaz az üzleti
világ legfrissebb eseményeiről.
Üzleti ajánlatok oldalunkon cégek kínálják szolgáltatásaikat. Érdemes
megtekinteni, mert lehet, hogy éppen itt találja
meg a keresett ajánlatot.
Amennyiben kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot!
kapcsolatfelvétel
Kellemes böngészést kívánunk!